A dunai galóca mindent vitt – kiderült, melyik magyar szakács főz majd Jennifer Lopezre

Elképesztő előkészületek az énekesnő magyarországi látogatása előtt.

A baloldali városvezetésnek sikerült oda juttatnia Budapestet, ahová anno Demszkyéknek sikerült utoljára.
Amikor 2019-ben Karácsony Gergely átvette a főváros vezetését, a Fidesz által irányított városvezetés 214 milliárd forintos tartalékkal adta át a kasszát. Ehhez képest a 2024-es költségvetés zárszámadása szerint mára ez az összeg gyakorlatilag eltűnt.
Miközben a főpolgármester folyamatos kivéreztetésről beszél, a számok mást mutatnak.
Az iparűzési adóból származó bevételek soha nem látott szintre emelkedtek az elmúlt években az elérhető adatok szerint, a növekedés mértéke meghaladta a szolidaritási hozzájárulás terhét is, amit a főváros 2023 óta részben vagy teljesen megtagadott befizetni.
A Magyar Államkincstár ezért inkasszálta a hiányzó összegeket, amire válaszul a fővárosi vezetés több pert is indított – eddig sikertelenül. A bíróság főként eljárásjogi hibákat talált, de egyéb érdemi kifogás nem volt. A főváros minden per során kért és kapott jogvédelmet, azonban a jogvédelem másodfokon minden alkalommal elutasításra került.
Időközben az Alkotmánybíróság is megerősítette:
a szolidaritási hozzájárulás nem sérti sem az Alaptörvényt, sem nemzetközi szerződéseket;
a Fővárosi Kormányhivatal pedig már pert is nyert a főváros ellen a 2025-ös költségvetés ügyében. Mint ismert: a főváros 2025. évi költségvetése miatt a Fővárosi Kormányhivatal pert indított a Fővárosi Önkormányzat ellen, ebben a perben a Kúria megsemmisítette a 2025. évi költségvetés szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó részét 2025. július 1. napjával.
Karácsony Gergely ennek ellenére nyilvánosan azt állítja, hogy a szolidaritási hozzájárulás visszajár, ami nem igaz, ugyanis nem rendelkezett így a bíróság. Karácsony azt is állította, hogy minden esetben kaptak jogvédelmet, ami csak féligazság, ugyanis ez másodfokon rendre elutasításra került.
De arról is hazudott a főpolgármester, hogy az Alkotmánybíróság az ő álláspontját erősítette volna meg. Állítja továbbá, hogy a Kúria által megsemmisített költségvetési sor csak egy „technikai jellegű módosítást” igényel.
De természetesen ez sem igaz, hiszen egy 50 milliárd forintos módosítás az egész költségvetést átszabja.
Adja magát a kérdés, hogy mi lett a pénzzel? A rákosrendezői terület beruházásai például több mint 50 milliárd forintot emésztettek fel. Számos cikk szólt arról az elmúlt időszakban, hogy jelentős összegek tűntek el fővárosi cégekben, tanácsadóknál, bizottságokban, és kiemelten sok pénz áramlott kommunikációs célokra, kampányokra is.
A jelenlegi pénzügyi helyzet azonban nem csak Karácsony Gergely felelőssége. Azóta, hogy a Tisza Párt és Vitézy Dávid is megszavazták a főváros költségvetését, már őket is terheli a jelen helyzet felelőssége. A 2025. évi csődköltségvetést ugyanis
a Karácsony-Tisza-Vitézy koalíció együtt szavazta meg úgy, hogy törvényellenesen, hiánnyal tervezték és vitték csődbe az ország leggazdagabb városát.
Az az 50 milliárd forint a hiány, amire hivatkozva Karácsony most csődöt és kivéreztetést kiált, pont annyi, mint amit Rákosrendező megvásárlására költöttek úgy, hogy tökéletesen tisztában voltak Budapest anyagi helyzetével.
Ezzel szemben a Fidesz-kormányok korábban több alkalommal mentették ki Budapestet az adósságcsapdából.
A 2010 utáni adósságkonszolidáció során 217,7 milliárd forintnyi tartozást vállaltak át a fővárostól – ez volt az ország legnagyobb önkormányzati mentőakciója. A jobboldali városvezetés ezt követően gyarapította a város vagyonát, amit 2019-ben 214 milliárd forintos megtakarítással adtak át az új vezetésnek.
Mára ez a vagyon eltűnt, és Budapest újra ugyanabba a helyzetbe sodródott, ahová egyszer már Demszky Gábor vezetése alatt is eljutott.
Ha a baloldali ciklusokat összeadjuk, több száz milliárd forintos veszteségről beszélhetünk.
Nyitókép: civilek.info